Meglátszik Románián a sok elmulasztott lehetőség
És még: miért lesz Marine Le Pen méltó utóda Emmanuel Macronnak?
Üdv Strasbourgból! Az itteni, a füvet városszerte, még a kaszálatlan méhlegelőkben is világosbarnára égető 32 fokot alig érezni a klimatizált Európai Parlamentben, ahol az újságírók többsége hiányzott, mert inkább Törökországban próbált utánajárni annak, milyen helyzetben is van épp a NATO. Nagyon rosszban nincs, azt hallani.
A téma az Európai Parlamentben nem annyira a geopolitika volt, hanem például
a digitális euró közelgő bevezetése, amivel az EU pénzügyi szuverenitását szeretné növelni az Európai Központi Bank, hogy ne legyenek az európaiak kiszolgáltatva két amerikai bankkártyacégnek, és ne menjen el egy csomó európai pénz az ő tranzakciós járulékaikra. Sok aggály van még azt illetően, hogy programozhatóvá válik-e ez a digitális pénz, potenciálisan utat nyitva a totális kontroll lehetőségének egy az eddiginél szabadságellenesebb jövőbeli politikusi garnitúra alatt, de jelen állás szerint ezzel együtt uniós jogszabályba foglalnák azt is, hogy kötelezővé tennék a készpénzes fizetés lehetőségét.
Sokan felháborodtak azon, hogy miközben mindenki már a vakációra készült, Roberta Metsola EP-elnök egy techmilliárdosokkal való találkozókkal tarkított kaliforniai út után gyorsan becsempészte az Európai Parlament napirendjére, hogy ismét lehetővé (vagyis nem kötelezővé) teszik a techcégeknek, hogy az európai felhasználók chatüzeneteiben turkáljanak állítólagos pedofil tartalmak után kutatva. Miután az Európai Parlament az elmúlt időszakban többször is leszavazta ezt, a tagállami kormányok nyomására és az Európai Néppártot vezető Manfred Weber lobbizásának köszönhetően végül fordult a kocka: azaz addig szavaztak, amíg végül megfelelő lett az eredmény. Konkrétan ez azt jelenti, hogy visszaállítják az idén áprilisig alkalmazott (akkor az Európai Parlament ellenkezése miatt nem meghosszabbított) gyakorlatot, a techcégek 2028 áprilisáig kapnak feloldozást etéren az adatvédelmi szabályok alól. A néppárti padsorokból jöttek is az üdvrialgások, miszerint végre megvédi a gyerekeket az Európai Parlament, míg a kritikusok szerint a gyerekeket védeni akaróktól kéne megvédeni az EU-t.
Ezek mellett persze sok másról is szó volt, például tagállamok belpolitikájáról, de leginkább csak a folyosókon. A mai hírlevélben ezekről lesz szó. Bukovics Martin az RMDSZ-es Vincze Loránttal beszélgetett a romániai kormányválságról, Bukarestről, a Tisza Párthoz fűződő viszonyról, a Fidesz mögötti kiállásukról, a román-moldáv egységről és a titkosszolgálatok befolyásáról. Techet Péter pedig ha már Strasbourgból jelentkezünk, arról ír, milyen hatással lesz a francia viszonyokra az, hogy a szélsőjobboldali Marine Le Pen mégis elindulhat az elnökválasztáson, és hogy miért jelenthető ki már most, hogy Le Pen Macron méltó utóda lehet majd. Jó olvasást!
Nem gondolom, hogy kényszer alatt cselekedtünk volna
A romániai kormányválságnak továbbra sincs feloldása, közben pedig az a furcsa helyzet alakult ki, hogy az RMDSZ nem csupán királycsináló szerepbe került, de Kelemen Hunor RMDSZ-elnökre Románia bölcseként, stabilizáló faktorként tekint a román közélet nagyrésze. Mindez olyankor történik, amikor Budapestről számos kritika éri a kolozsvári pártközpontot, amiért a Tisza Párt ellenében politizálva április 12-ig végig a Fidesz mellett álltak. A Gemišten az RMDSZ nézőpontjával keveset foglalkoztunk, most pótoljuk a hiányt: Vincze Loránt EP-képviselővel beszélgettünk.
Magyarországon lényegében megszűntek a napilapok: se Népszava, se Magyar Nemzet, de a megyei napilapok nagyrésze sem jelenik meg augusztustól. Átélt már egy hasonlót, ön volt ugyanis az egyedüli romániai országos közéleti napilap, a Bukarestből szerkesztett Új Magyar Szó főszerkesztője. Mik a lapbezárás tanulságai, mi az oka ön szerint a printsajtó halálának?
Szomorú a jelenség: arról van szó, hogy teljesen visszaszorul a hagyományos média. 2009-ben költöztem Bukarestből Brüsszelbe, akkor az Új Magyar Szó még megjelent, kicsivel később viszont már nem – a gazdasági válság minden egyes hulláma lekaszál néhány hagyományos médiaterméket. Nemcsak a napilap, de a hagyományos rádió is visszaszorulóban van, az emberek legfeljebb az autóban hallgatják már csak. Tizenhat évig dolgoztam rádiós újságíróként, a Kossuth rádióban nekem mikrofonengedélyem volt, a Határok nélkül című műsort szerkesztettem. És ott van a tévé is: a streamingszolgáltatásokat választja a többség. Azon kapom magam én is, hogy noha korábban még rendszeresen néztem az esti híradókat, ma már megvagyok nélkülük is, mivel az online médiából jövő hírértesítések a tájékoztatási igényemet kielégítik.
Jelentősen csökken a polgárok tájékoztatásának színvonala, ha a hagyományos média helyét átveszi a közösségi média a maga nem ellenőrzött posztjaival. Kifejezetten
káros, ahogy ez a közvéleményre hat, ahogy megváltoztatja a politikus és a választópolgár kapcsolatát, eltolja a politikust egy influenszeri szerep felé, ahol a politikai véleménynek frappánsnak, kétbitesnek, igen-nem típusúnak kell lennie – miközben a hatalomgyakorlás természete az, hogy vannak benne árnyalatok.
Viszont muszáj mégis odamennünk, mert máshol nincs lehetőségünk elérni az embereket – ebből a szempontból is hatalmas kár, ami a hagyományos médiával történik. Most úgy nézhetek ki, mint egy idős ember, aki azon kesereg, hogy „bezzeg a mi időnkben”, de az a helyzet, hogy ez a fejezet megszűnőben van.
Az Új Magyar Szót Bukarestből szerkesztették. Bukaresttől valamiért nemcsak a magyarországi, de sok erdélyi magyar is idegenkedik, mondván nemcsak messze van és egy másik világot képvisel, de mellé még csúnya, koszos, kaotikus is. Ön azonban megbarátkozott vele, sőt, azt mondta, hogy szereti. Milyen város ön szerint Bukarest, mi tetszett meg benne?
A városkép szempontjából Bukarest egy rendkívül eklektikus város. Nagyon jó minőségű a kulturális élete, a színházak, a koncertek, viszont riasztók a tömbházrengetegek. Jól éreztem magam, kilenc évig éltünk ott a családommal.
Az emberek nagyon közvetlenek, valamiért az erdélyiekre úgy tekintenek, mint egy magasabb kasztból származókra. Sztereotípiák alapján lehet, hogy negatív véleményük van a magyarokról, de élőben nem igazán találkoznak magyarokkal – a Bukarestben élők pedig elvesznek a tömegben. Ezért amikor a bukarestiek megismernek egy magyart, nagyon sokáig kell nekik magyarázni – és ezt egy idő után fel is adtam –, hogy én nem magyarországi, hanem romániai magyar vagyok, van román állampolgárságom. Nekik egy magyar az automatikusan Magyarországról jön, aki expatként él a fővárosban. A Bukarestben élő erdélyi magyar értelmiség több rétegből tevődik össze, egyre kevesebben, de vannak, akik még a kommunizmus idején kerültek oda, és a médiában, kutatóintézetekben, felsőoktatásban dolgoztak. Aztán jöttek a kilencvenes években azok, akik a meglévő magyar intézményekben helyezkedtek el. És mindvégig volt egy olyan réteg, akik magyarországi üzletemberek, akik a magyarországi vállalatok itteni cégeit vezették.
Van néhány hely, ahol a bukaresti magyarok összegyűlnek: a két református templom, a Barátok temploma, a Petőfi-ház. A magyar nagykövetség az előző rendszerben fontos szerepet töltött be: miután becsempésztek könyveket Magyarországról, értelmiségi fórumként működhetett, ahol lehetett híreket hallani, és egy picit nyíltabban beszélni. Volt szerencsém megismerni ezt a környezetet – a Bukarestben hosszabb ideje élő magyarokkal készített rádiós portrébeszélgetéseim írott változatai meg is jelentek a Magyar Bukarest című kötetben. Szép élmények. De valóban:
sokan mennek úgy Bukarestbe, hogy élhetetlen volna a város, valamiért Erdélyben ez a kép él róla. Bukarest a rossz, a helyi sajátosságokat figyelembe nem vevő, a helyi valósokat felülírni képes központosított állam központja. Tény: amíg Bukarestben dől el, hogy egy szatmárnémeti vagy marosvásárhelyi iskolában indulhat-e magyar osztály, addig nem beszélhetünk szubszidiaritásról.
De ha ezen túlteszi magát az ember, akkor Bukarest élhető város. De aki odamegy dolgozni, legtöbbször úgy teszi, hogy addig van csak ott, amíg muszáj, utána – legkésőbb nyugdíjaskorukra – visszavonulnak Erdélybe. Teljesen érthető: a rendkívül forró nyarú Bukarest helyett jobb a hűvösebb Erdély.
Bukarestből Brüsszelbe került – itt először a kisebbségvédelmi javaslatokat összefoglaló Minority Safepack sikerre vétele volt a célja. Ez azonban nem sikerült, noha az aláírások összegyűltek, a kezdeményezésből nem lett jogszabály. Ilyenkor egy politikus számot vet és távozik – ön miért maradt?
Európai parlamenti képviselői tanácsadóként kerültem 2009-ben Brüsszelbe. Az RMDSZ-nek szüksége volt egy kapcsolattartóra az Európai Néppárt és a kisebbségek ernyőszervezete, a FUEN felé. Ebből a szerepből lettem kisebbségi szakértő, és építettük fel később önálló projektként a Minority Safepack kezdeményezést. Hosszú a története: először perelni kellett az Európai Bizottságot, hogy egyáltalán bejegyezzék, majd váratlanul azt mondták, hogy bejegyzik, és végül lett egy évünk összegyűjteni rá az aláírásokat. Ez nagyon nehezen indult be, három hónappal a finis előtt 400 ezer szignó, ha volt. Úgy voltam vele, hogy
a Minority Safepack a magyar kisebbségvédelemben egy szemléletváltás kezdetét jelenti: ez évtizedekig előtte úgy nézett ki, hogy bemutattunk sérelmeket, nyílt leveleket írtunk, dörgedelmes sajtótájékoztatókat tartottunk, megpróbálva így támogatókat szerezni, akik segítségével talán lehet változtatni a törvényeken. Bebizonyosodott, hogy ez zsákutca, tévhit, hogy ezzel lehet eredményeket elérni
– az RMDSZ-szel ezért tudatosan EU-s keretben kezdtünk el gondolkodni, mert nemcsak a magyaroknak vannak sérelmeik, de a frízeknek és a görögországi törököknek is. Elvégre az EU-ban 50 millió olyan ember lakik, aki őshonos nemzeti kisebbséghez tartozik vagy beszéli annak nyelvét. A Minority Safepack a közösen problémának észlelt pontokra próbált megoldást kínálni – de nyilván az uniós keretben mondjuk autonómiát nem lehet kérni.
A kezdeményezésünk a magyar nemzetpolitika szempontjából is igényelt egy váltást: a magyar kormánynak ahhoz, hogy ezt elfogadja és támogassa, le kellett csavarnia a régi sérelempolitizálási stílust. A mai napig is érezni jótékony hatását ennek, már nem mondják azt európai szinten, hogy a magyarok folyamatosan cirkuszolnak, hanem cserébe egy markáns jelenlétet észlelnek, amely a fősodor témái közé be akarja illeszteni a kisebbségvédelmet is. Hogy milyen sikerrel, azt a kérdése megválaszolta. Valóban, dönteni kellett, hogy a kudarc miatt az ember visszavonuljon vagy akár a kardjába dőljön, én viszont eredménynek tartom, hogy mind az Európai Bizottság, mind az Európai Bíróság foglalkozott a kérdéssel. Utóbbi kimondta, hogy az EU-nak van lehetősége jogszabályokat elfogadnia a nyelvi és kulturális sokszínűség támogatására – elismerve, hogy ez továbbra is tagállami kompetencia. Na de ennek mentén azért egymillió dolgot csinálhatna az Európai Bizottság – pláne mivel az Európai Parlamentben megvan az ügy támogatottsága, 75% szavazott anno a Minority Safepack mellett, és azóta is mindig megvan kisebbségi kérdésekben a döntés.
Persze nem örökre, az EP-választásokon általában a parlament fele kicserélődik, a pedagógia, a kollégák érzékenyítése azonban fontos. Ehhez egy kisebbségi frakcióközi munkacsoport, ún. intergroup az eszközünk, amit én elnöklök a téma melegen tartása érdekében. A Minority Safepacknek jogilag ugyan vége van, de a brand elég erős, sokan hivatkoznak rá továbbra is.
A markáns magyar jelenlét ebben a munkacsoportban is tettenérhető, és számos tiszás politikus is helyet foglal ott. Milyen a kapcsolat a tiszás MEP-ekkel?
A kezdetektől fogva szinte valamennyi tiszás EP-képviselő tagja az intergroupnak, aktívan részt vesznek az üléseken. Ez a kérdés nemzeti ügy. Volt ugyan ülés, ami elcsúszott belpolitikai vitába, de azt akkor leállítottam, mert nem itt van a helye. Nekünk is komoly vitáink vannak a Zöldekkel vagy a szocialistákkal, de mivel egyik frakció sem elég erős önmagában ahhoz, hogy képviselje ezt az ügyet, együtt kell velük működnünk. Már csak azért is, mert nekik elég nagy erőfeszítést jelent a saját frakciójukon belül napirenden tartani a kisebbségi kérdéseket.
2024-ben még erkölcsi okokból nem támogatták, hogy a tiszásokat felvegyék az Európai Néppárt frakciójának tagjai közé. Megbánták ezt azóta?
Ez egy adott politikai helyzetben meghozott döntés volt.
Ki döntött így, hogy nemmel szavaznak anno a Tiszára, ön vagy Winkler Gyula, a másik RMDSZ-es EP-képviselő? Vagy a kolozsvári pártközpont?
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.