Mi lesz most a Fidesszel?

Öt forgatókönyv az eldékásodástól a börtönig

Kormányválság Romániában (ahol a megszorításokhoz tovább az arcukat adni nem akaró szociáldemokraták kiléptek a Bolojan-kormányból, amely vélhetően kisebbségi kabinetként folytatja, amíg tudja). A sokadik választás után végre stabil kormánytöbbség Bulgáriában (ahol Ruman Radevet, a győztest a nyugati sajtó bolgár Orbánként, míg a bolgár lapok helyi Magyar Péterként jellemzik). Két új miniszter a Magyar-kormányban (a Miniszterelnökség irányítása a nemrég végetért partizános Vétót vezető jogász-kampányszakértő Ruff Bálinthoz kerül, érdekes olvasmány a vele készült tavaly őszi interjúnk ennek tükrében). Érdemi hírek a köztévében! Olyan hőfokon pörög a közélet és az azt követni-elemezni igyekvő média, hogy az ember hajlamos elfelejteni, hogy két hete még Orbán Viktor győzelmére is volt esély.

Pedig a Fidesz még mindig itt van, hát még a szavazói.

Április 28-án, jövő kedden ül össze a párt választmánya, hogy átbeszélje, hogyan tovább. A Gemišt szeretne ehhez hozzájárulni: erős ellenzékre ugyanis a Magyar Péter által is vágyott fékek és ellensúlyok rendszerében szükség van, szervezeti háttérrel pedig ehhez a Mi Hazánkon kívül a leváltott állampárt rendelkezik. Regionális példák alapján vázoltunk fel öt forgatókönyvet, hogy merre fordulhat, miket tehet a kétharmados vereséget követően egy közelgő visszatérés érdekében Orbán Viktor pártja. Eltolják-e maguktól Orbánt érdemei elismerése mellett, vagy kirakja a kritikusokat és utoljára megpróbálja? Elsorvadó nosztalgiaklub, konstruktív, a Tiszát akár kisegítő ellenzékiek vagy főnixmadárként visszatérő radikálisok lesznek?

Az öt forgatókönyvet, a párhuzamokat az egyes országokhoz értő, de a magyar belpolitikát is követő szakértőkkel is validáltattuk, majd a Fidesz belső működésére rálátó forrásainkkal vizsgáltattuk meg, hogy azok mennyire reálisak, melyikből lehet valami, és melyikből nem, pontosabban mire mennyi az esély és az min múlik. Érdemes lesz tehát figyelni, hogy a jövő keddi választmányi ülés után melyik szcenárió kezd körvonalazódni, merrefelé halad majd a legnagyobb ellenzéki párt.

1. Az elsorvadó nosztalgiaklub: beletörődni a vereségbe

Szinte ingyen, csak vigyék: piacvégi kiárusítás. Fotó: Bukovics Martin, Catania, 2024

Vladimír Mečiart, Szlovákia 1993-98 közötti miniszterelnökét Orbán előképeként szokás emlegetni, miután egy illiberális maffiaállamot épített ki Szlovákiában, before it was cool. Rendszert ugyan nem épített, de a korrupciós ügyek, az ellenzék titkosszolgálati lehallgatása és a kisebbségellenes hangulatkeltés mellé még az államfő fiát is elraboltatta. 1998-ban a teljes szlovák ellenzék összefogása tudta csak leváltani, az is csak úgy, hogy Mečiar a választást ugyan megnyerte, csak épp vele kormányozni kész koalíciós partnerek híján parlamenti többsége nem volt már. (Erről bővebben itt írtunk.) Mečiar akkor felismerte, hogy tündöklésének vége, és neki már a B-oldal következik: a szlovák köztévén egy dallal, majd kamerába integetéssel búcsúzott a miniszterelnöki poszttól. Ezt követően pedig folytatta pártja élén azt, amit addig, csak épp ellenzékben: a HZDS-nél sem érdemi megújulás, sem új pártnév nem volt, csak kevéske kozmetikázás és retorikai enyhülés, az is csak azért, hogy koalícióképesek legyenek és ne múzeumi tárgyként tekintsenek rá a többiek.

Az 1998-as vereség után a párt egyre inkább nosztalgiaklubként működött, vonzereje csökkent, választásról választásra rosszabbul szerepelt, olyannyira, hogy a cél a végén már a túlélés volt. 2006-ban kis koalíciós partner még lehetett Robert Fico mellett, de miután a hatalomból való részesülésért cserébe lényegében teljesen kiüresítették az ideológiai pozícióikat, 2010-ben kiesett a párt a szlovák parlamentből, 2014-ben meg is szűnt. A lejtmenet fő oka, hogy az addigi gazdasági hátország a későbbi jó üzletek reményében korán átpártolt a frissebb, dinamikusabb, szociáldemokrata politikában utazó, nagyobb potenciállal bíró Robert Ficóhoz és Smer nevű pártjához.

Orbánéknak a 2026-os fideszes szavazószámnál kevesebbel 2014-ben kétharmaduk lett. A következő választásokon a részvétel vélhetően alacsonyabb lesz: a párt erős bástyáinak, önkormányzati pozícióinak megőrzéséhez – hacsak nem tűz ki a Tisza egy négyigenes népszavazást, elsöpörve vele nemcsak az államfőt, de az önkormányzatok mostani vezetését is, óriási csapást mérve a NER maradékára – egy ennél alacsonyabb szavazószám is elég, ha meg nem, akkor beletörődve az új, Tisza-dominálta korszakba, a 2010-26 közötti ellenzékhez hasonlóan a mostani szavazók felével-harmadával is tudnak frakciót alakítani, kifizetőhelyeket fenntartani, bejutni az Európai Parlamentbe.

A törzsbázist jelentő választókat – van forrásunk, aki reálisan csak 1,2 millió magszavazóról beszél – még akár el is riaszthatja, ha a Fidesz fordul egy nagyot és már nem azt mondja, mint eddig – közben pedig a gazdasági hátországgal koordinálva lehet segíteni egy valóban új, Orbántól és a kormányon lévők ügyeitől tehermentesített, ideológiailag korszerűsített, velük valamilyen szövetségben lévő mozgalom felépítését, mondván egy a tábor, de most két zászló is van.

Azaz a Fidesz vagy koordináltan kettéválik, ahol a fiatalok azt és úgy csinálják, amit akarnak, az idősek meg maradnak Orbánnal gondozni a kertjeiket, elvégre nekik ez az életük, enélkül nem lenne annak értelme. Vagy a Tisza-féle rendszerváltás annyira erőteljesen megroppantja a Fideszt, hogy maguktól lépnek le máshová a fiatalok, Vitézy Dávid mintájára megvalósítva végre a saját elképzeléseiket.

Mi szól emellett? A Medián friss kutatása, miszerint a Tisza 66%-on, a Fidesz már csak 25%-on áll, azaz a választás óta 14 százalékponttal kevesebb ember mondja magát fideszesnek. Ha az lesz, amit a Méltányoság Politikaelemző Központ írt még tavaly, miszerint Magyar sikere Silvio Berlusconi olasz politikai palettát teljesen átrendező 1994-es győzelméhez lehet hasonló, azaz a Tiszán kívüli világ eltűnése reális forgatókönyv, akkor gyorsan kivitelezhető politikai innováció és fantázia hiányában a párt egybentartása lehet az egyetlen túlélési cél – a kérdés csak az, hogy hogyan.

Ha a Fidesz-listán parlamentbe idén bejutott, de Orbán által onnan kiszelektálandó „öregek” fellázadnak Orbán újító szándékai ellen és nem mondanak le önként a mandátumaikról az országos lista hátsó helyein szereplő frissek és fiatalok javára, mondván olyan nincs, hogy egy ennyire benézett kampány után a fő felelős főnök maradna, ők viszont tűnjenek el – ráadásul úgy, hogy parlamenti mandátum híján már mentelmi jog se járna nekik. (Persze, azt a Tisza-többség kétharmaddal bármikor felfüggesztheti.) Azoknak, akik már egy jó évtizede parlamenti képviselők,

ellenzékből is pont megfelel még a nyugdíjig vagy a végső választói ítéletig hátralévő időszakban az, hogy rutinból nyomják, azaz a parlamentbe járjanak továbbra is dolgozni, hogy státuszukat megőrizve képviselőuramozzák és nagyemberezzék őket, egészségügyi VIP-ellátást és diplomataútlevelet kapjanak, a begyakorolt szövegeket ismételgessék és ne legyenek kockázatos változtatások

– pláne, hogy most már kormányzati felelősség sem nyomja a vállukat. Mečiarék három cikluson át még el tudtak lenni a parlamentben a bukás után – ennyi képviselői fizetésből jut még egy nyaralóra, lakásra és a nagyobbik fiú is megkaphatja a vágyott Alfa Romeóját, ha megszerzi végre a diplomát a nyugati egyetemén.