Románia utolsó esélye: lehet-e láncfűrésszel rendet tenni?
Miközben a magyar közélet a Tusványos fesztiválra figyelt, Romániában sokkal érdekesebb dolgok történnek a fideszesek éves székelyföldi elvonulásánál: az ország történelmének egyik legnagyobb megszorító csomagját tuszkolja át épp a parlamenten, majd a román társadalmon az új bukaresti kormány. Mindezt egy olyan választást követően, aminek az eredményét először megsemmisítették, majd az ismétléskor sokan biztosra vették, hogy úgyis a szélsőjobboldal fog győzni, de végül a nagypártok jelöltjét maga mögött utasító, nem politikusi logikával gondolkodó rendszerkritikus bukaresti főpolgármester lett az államfő. Mit kell tudni Ilie Bolojanról, az új román miniszterelnökről, milyen tulajdonságai miatt nevezik őt többen is Románia utolsó esélyének? Meddig bírja a megszorításokat a román társadalom?
És eleve: miért nyert a magyarok számára sok tekintetben siralmas helyzeten nagyot az RMDSZ? Mekkora az átfedés az AUR és a Fidesz ideológiája között? Miért nem cigányellenes a román szélsőjobb, sőt, hogyan támaszkodik a romákra? Mi folyik a román politikában, mi az oka az átalakulásoknak, és mik jöhetnek még? Tusnádfürdőn, az Olt partján kérdeztem minderről Illyés Gergely erdélyi politikai elemzőt. Jó olvasást!
Románia élén a májusi elnökválasztás óta két regionális szinten is irigyelnivalóan kompetensnek tűnő figura áll Nicușor Dan államelnök és Ilie Bolojan kormányfő személyében. Mi látunk: talált a káoszos rendszer két hatékony menedzsert, vagyis egy jólmutató díszletet a lakosság és az Európai Unió megnyugtatására, vagy elkezdődött az országban a technokrata hatalomátvétel?
Az alapállás az, hogy a hagyományos nagypártok az idei és tavalyi választásokon is súlyos kudarcokat szenvedtek, a kutatások pedig mind azt mutatják, hogy ezekből a pártokból nagyon elege van az embereknek – éppen ezért pályázott a siker reményével az államfői székre a nagyon rendszerellenes George Simion is. A tavalyi elnökválasztási forduló érvénytelenítését követően Nicușor Dan, akkor még Bukarest főpolgármestereként bátran, jó érzékkel ismerte fel, hogy neki is van keresnivalója ebben a versenyben, elvégre nem sok embernek adatik meg a politikai pártoktól való függetlenség, a viszonylag magas ismertség és egy már kialakult támogatói hálózat.
Dant tavaly egy olyan helyzetben érte az elnökválasztás eredményének az országot intézményes válságba sodró megsemmisítése, hogy frissen, másodszor, meggyőző fölénnyel, függetlenként, igaz, a pártok egyrészének támogatásával nyerte meg a bukaresti főpolgármester-választást. Míg az Európa-barát pártok – nevezzük őket most így – azon tanakodtak, hogy kell-e közös jelölt, ki legyen a közös jelölt és mi legyen a kormánnyal, ő felállt és bejelentette, hogy jelölteti magát államfőnek. Egyben felismerte azt is, hogy bukaresti politikusként vidéken nem annyira ismert, ezért egyből plakátkampányba kezdett, mindössze egyetlen szót rájuk téve: onestitatea, azaz őszinteség. Minden közvélemény-kutatásból kijön, hogy az emberek nem tartják őszintének a politikusokat, elegük van belőlük, semmit nem hisznek el nekik.
Dan tehát jó időzítéssel kényszerhelyzetbe hozta a többieket, a közbeszéd pedig egy idő után arról szólt, hogy ki kell visszalépjen a másik javára, Dan pedig végig arról beszélt, hogy ő ugyan nem fog. Különleges helyzet tehát, amiben nyerni tudott: a tavaly nyári bukaresti főpolgármester-választásnak biztosan nem úgy futott neki, hogy egy évre rá államfő lesz. Most, hetekkel a mandátuma átvétele után egyelőre az látszik, hogy bizonytalanul mozog az államelnöki pályán, de az, hogy széles többség választotta őt meg és széles legitimitással bír, megkérdőjelezhetetlen. Dan a nyolcvanas években fiatal zseniként matematika-diákolimpiákat nyert, és látszik rajta azóta is, hogy nem egy tipikus politikus. Politikusi reakciói eleve nincsenek is: ha hall egy problémáról, ő azt végighallgatja, majd elgondolkozik rajta. Elhamarkodott döntéseket nem hoz, mindent megrág és kielemez, de ha hoz egy döntést, akkor ahhoz ragaszkodik – érdemes lesz ezért is figyelni az államfőségére.
Dan már a kampánya során is kifejezetten ragaszkodott ahhoz, hogy a miniszterelnök Ilie Bolojan, az EU-s pénzek lehívásának, infrastruktúrába fektetésének Bihar megyei királya legyen. Ő is lett. Mit lát benne a román elnök?
Bolojanról sokat elmond az a nagyváradi történet, hogy amikor elkezdte elbontatni a kommunizmus alatt illegálisan felhúzott garázsokat a városban, arra utasította a bontást végző brigádot, hogy a dózerolást a saját, a hetvenes években ugyancsak illegálisan felhúzott garázsával kezdjék. Az ilyen típusú politikus ritka Romániában.
Sikeres nagyváradi polgármester, majd Bihar megyei tanácselnök volt – a mai nagyváradi polgármester is az ő köpönyegéből bújt ki, az autoritása helyben továbbra is nagy. Az a kép él róla, hogy vaskézzel vágta le a városháza és a megyei tanács összes felesleges állását – voltak is emiatt súlyos konfliktusai a Bihar megyei RMDSZ-szel, hiszen szervezetileg egybeolvasztotta a nagyváradi magyar színházat a román színházzal. De az RMDSZ nemcsak emiatt volt mindig is bizalmatlan vele szemben, hanem mert Bolojan beleszólva a magyar belharcokba felkarolta az RMDSZ belső ellenzékét, az Erdélyi Magyar Néppártot, amelynek számos vezetője él Nagyvárad környékén: Bolojan magyarságügyi tanácsadónak nevezte ki a párt egy-egy politikusát.
Bolojan még polgármestersége előtt, 2007-2008 között volt már bukaresti csúcstisztségben, a második Tăriceanu-kormány főtitkáraként dolgozott: keménykezű ember hírében állt. Van egy anekdota róla, miszerint nem kért kormányzati villát, inkább a kormánypalota közelében bérelt egy kétszobás tömbházlakást, mert este 11-ig bent volt az irodában az alkalmazottjai nagy örömére. Mint mondta, ő Bukarestben semmi mást nem akar, csak dolgozni, pihenni majd hazamegy hétvégére Nagyváradra.
Tiszta Ursula von der Leyen, aki annyira munkamániás, hogy az Európai Bizottság épületében kialakíttatott magának az irodája mellett egy hálószobát.
Bolojan híresen puritán ember. Klaus Johannis lemondását követően néhány hónapig, Dan beiktatásáig ő volt az ideiglenes államfő. A román államfők székhelye ugyan a Cotroceni-palota, de van egy lakóvillájuk is. Johannis például minigolfpályát építtetett oda. Bolojan nem kért ilyen villát most sem, mint mondta, neki tökéletesen megfelel a Cotroceni-palota vonatkozó lakosztálya – elvált, egyedül él, van egy élettársa, de ő nem követte őt Bukarestbe. Szerintem Bolojan államfő eleve nem szeretett volna lenni – amikor az lett, miután nem nagyon beszél idegen nyelveket, meg is illetődött, hogy hogyan fogja képviselni Romániát az uniós kormány- és államfők találkozóin. Mint akkor is elmondta: ő az önkormányzatokhoz ért, a külpolitikát most még csak olvassa.
Bolojan az egyik nagy román párt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusa. A román politika nagy káderhiányban szenved, kevés a karakteres politikus, az elmúlt években mintha mindenki ugyanazt mondaná – na, Ilie Bolojan nem ilyen. Eleve keveset beszél, ha pedig mond valamit, annak súlya van. A pártjában ezt a stílust sokan nem is szeretik, de mivel válságba süllyedtek a nagypártok, már csak neki maradt autoritása. A párt élére a párttársai ezért tulajdonképpen odalökték. A miniszterelnöki tisztséget szerintem azért vállalta el, mert ha a népszerűségét esetleg fel is emésztik a megszorító intézkedések, amelyeket meg kell hoznia, azért van hová hazamennie.
Bukarest kicsit olyan, mint Bizánc: a kérdés ezért Bolojan miniszterelnökségét illetően az, hogy a sok érdekben lehet-e láncfűrésszel rendet tenni, vagy elveszik bennük és a végén megeszik. Egyelőre van támogatás mögötte, elvégre a megszorításokat be kell vezetni – és akkor már tegye meg ő, ugye.
Bolojan addig nyesegetheti a láncfűrészével a rendszert, amíg az ezt hagyja?
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to GEMIŠT to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.