Nem előzmény nélküli, hogy Orbán beállt Simion mögé

Miközben Bukarestben anyagot gyűjtünk (a hét végefelé számítsatok a klasszikus kiadásra), alakul egy vita a Gemišten a romániai elnökválasztás kapcsán: Antal Róbert-István erdélyi történész múlt heti cikke után itt egy újabb. A szerző Schwarz-Kiefer Patrik, a Baranya megyei közgyűlés német nemzetiségi témákat gyakran zászlajára tűző ellenzéki képviselője (itt írtunk már a baranyai háromnyelvűsítésről szóló javaslatáról), aki a brüsszeli Régiók Európai Bizottságában az Európai Néppárt-frakció tagja.

---

Románia, így az erdélyi magyarok is, úgy néz ki, nagy nehezen megválasztják Klaus Johannis utódját. Bár a Kárpát-medencei németség soha nem rendelkezett egységes identitás- és közösségtudattal, baranyai svábként mégis úgy éreztem, hogy Klaus Johannis elnökségével az én (Kárpát-medencei német) közösségem adhatott államfőt Romániának. Azt, hogy Johannis milyen elnök is volt, ebből a távolságból nem tudom – és nem is akarom – megítélni. De a dicstelen véget szebb lett volna elkerülnie.

Hosszas viszontagságok után tehát most vasárnap új elnököt választ Románia. Izgalmas kérdése a választásnak, hogy mekkora hatása van az erdélyi magyar szavazókra a magyar miniszterelnök burkolt, de azért meglehetősen egyértelmű kiállásának George Simion, a „szuverenista és keresztény” jelölt mellett. Tette mindezt úgy, hogy a romániai magyar történelmi egyházak egyként hívták fel híveik figyelmét: azt a jelöltet támogassák, „aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására, a társadalmi élet fejlődésének és az államigazgatás hatékonyságának elősegítésére, Románia európai úton való megtartásának biztosítására.”

Nos, ez a leírás Nicușor Danra igaz, nem Simionra.

Orbán megszólalása óta megosztottság és a feszültség világosan tetten érhető a közösségi médiában, valamint az RMDSZ kommunikációjában is. Két tábor rajzolódik ki az erdélyi magyarság körében: az egyik felismeri, hogy az erdélyi magyarság érdekeit aligha szolgálja az a jelölt, akinek politikai pályájának az Úz-völgyi magyar temető meggyalázása egy fontos mérföldköve volt, míg a másik szerint természetes, hogy olyan jelöltre szavaznak, aki ugyanazt mondja, mint Orbán Viktor, sőt, aki potenciális szövetségesként tekint rá.

Ebben a helyzetben hangzott el Orbán Viktor tihanyi beszéde is. Hogy ez a színtiszta nemzetközi politikai előnyszerzés céljából elmondott beszéd hátbaszúrás-e az erdélyi magyarság számára, azt az érintetteknek kell eldönteniük. Az viszont, hogy ez a lépés már régóta kódolva volt, világosan látszik. A Fidesz szövetségi rendszere ugyanis azokra a pártokra épít, amelyek a szuverenista és nacionalista elveket követik – vagyis azt vallják, hogy senki ne szóljon bele a belügyeikbe, természetesen a kisebbségi és nyelvi jogok tekintetében sem –, és saját (etnikai) nemzetük elsőbbségét hirdetik.

Ez önmagában nem is volna felróható ezeknek a pártoknak, csakhogy

ilyen szövetségesekkel meglehetősen nehéz többletjogokat, európai nemzetiségi szabályozást vagy akár területi autonómiát kiharcolni.

Márpedig – legalábbis hivatalosan – ezek a célok a magyar nemzetpolitika prioritásai, amelyeket Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó is képvisel.

Ha körbetekintünk a Patrióták Európáért nevű formáción belül, könnyen megtaláljuk azokat a pártokat, amelyek esetében aligha várhatunk segítséget – ellenkezést viszont annál inkább – a nemzetiségi kérdésekben.

Franciaországban még a liberálisabb pártok sem kérdőjelezik meg azt az alaptételt, hogy az az ideális Franciaország, ahol a bretonok, a korzikaiak és az elzászi németek is csak franciául beszélnek. Nyilván nem a legjobboldalibb alternatíva, a Fidesz szövetségese, a Patrióták elnökét adó, Marine Le Pen-féle Rassemblement National lesz az, aki ezen változtatni fog. Korzika esetleges autonómiájára kategorikusan nemet mondtak 2023-ban, hiszen „Franciaország egy és oszthatatlan”.

A spanyol VOX sem habozik, ha arról kell beszélni az egységes és szuverén Spanyolország mottó keretében, hogy meg kell szüntetni egész spanyol autonóm tartományi modellt, a regionális nyelvek ismeretének előírására a közigazgatásban pedig nincs szükség. Mikor a spanyol parlament 2023-ban lehetővé tette, hogy katalánul, baszkul vagy galíciaiul fel lehessen szólalni a parlamentben, a VOX képviselői elhagyták az üléstermet.

Az osztrák FPÖ helyi ifjúsági szervezete 2023-ban az „SPÖ-t leváltani, Karintia elszlovénesítését megállítani” Facebook-poszttal okozott diplomáciai csörtét Szlovénia és Ausztria között. Ez a téma helyben azért is kényes, mert évtizedeken keresztül ment a vita azon, hogy az 1920-as karintiai népszavazáson Ausztriát választó területen élő szlovéneknek járnak-e kétnyelvű táblák vagy nem. 2022-ben, mikor felmerült Karintia bíróságainak kétnyelvűsítése, az FPÖ szintén felháborodott, elszlovénesítést kiáltott. A történethez azért az is hozzátartozik, hogy Szlovénia nem ismeri el a szlovéniai német/osztrák kisebbség létezését és az FPÖ szövetségi szinten Dél-Tirol miatt igyekszik óvatosabban bánni az őshonos kisebbségek témájával.

A patrióta csapat színességét tovább növeli, hogy benne van az a Vlaams Belang is, ami Flandria Belgiumtól való elszakadását tűzte ki célul. Tény, hogy ők biztosan támogatják a nemzetiségi jogok bővítését. Kérdés, hogy az mennyire bizalomgerjesztő bármelyik ország vezetése számára.

Ha a pártcsaládon kívüli szövetségeseket nézzük, vegyes képet látunk. Bár Giorgia Meloninak volt korábban németellenes kijelentése és a dél-tiroliak féltek is attól, hogy megpróbálja leépíteni az autonómiát. Meloni ebben a kérdésben is meglepetést okozott és kormányzása alatt békén hagyja a dél-tiroliakat.

Ezzel szemben a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) nem volt ilyen megengedő a németekkel szemben: szemrebbenés nélkül csökkentette az államilag finanszírozott német nyelvoktatást heti egy órára a kormányzása idején.

A fenti, a teljesség igénye nélkül készült összesítésből látszik, hogy a magyar miniszterelnök nem tűzte ki célként a szövetségesi politikájában, hogy partnereket találjon a magyar nemzetpolitikai törekvésekhez. Ha ez is cél lett volna, erre még mindig az Európai Néppárt lenne a legalkalmasabb szövetséges. Nem véletlen, hogy a meghatározó magyar etnikai alapon szerveződő pártok (RMDSZ Romániából, a Magyar Szövetség Szlovákiából és a VMSZ Szerbiából) mellett a Dél-Tiroli Néppárt vagy éppen a montenegrói bosnyákok pártja is az Európai Néppártot erősíti, úgy, ahogy a belgiumi németek EP-képviselője is a jobbközép, kereszténydemokrata frakcióban politizál. Szóba jöhetne még a hagyományosan a zöldekkel együttműködő European Free Alliance, amely pártcsaládban tényleg minden a regionális pártokról és nyelvi, etnikai kisebbségekről szól, Tőkés László is ezért ült ott két éven át az EP-ben.

Természetesen egy országot irányító – vagy irányítani próbáló – politikai erő nem rendelhet alá mindent a nemzetiségi jogok kiharcolásának, és ez nem is lehet az első számú és egyedüli szempontja a nemzetközi politikai aktivitásában. Azonban egy egészséges egyensúly kialakítása nemcsak lehetőség, hanem a mindenkori magyar politikai elit kötelessége is. Ettől az egyensúlyi állapottól viszont nagyon távol állnak a felsorolt szövetségesek, Robert Fico hatalomba segítése, Aleksandar Vučić barátsága és George Simion támogatása is

Amit most az erdélyi magyarok látnak, se nem előzmény, se nem példa nélküli. Mondhatjuk úgy is: mindez kódolva volt az elmúlt évek eseményeiben és Orbán Viktor politikai irányvonalában.

Bármennyire is mostohán kezeli az Európai Unió a nemzeti kisebbségek helyzetét – ahogy azt például a Minority SafePack sorsa is mutatja –, léteznek olyan közös európai vívmányok, amelyek hozzájárulnak a kisebbségek helyzetének javításához, azon túl is, hogy az EU-tag országok között béke van, nem telepítenek ki vagy internálnak embereket származási alapon.

A határ által elválasztott közösségek számára a schengeni övezet nyújtotta szabad mozgás lehetősége megkönnyíti a kapcsolattartást, a határmenti együttműködésekre allokált uniós források pedig elősegítik a régiók közös fejlődését. Az Erasmus+ programnak köszönhetően a kisebbségi fiatalok lehetőséget kapnak arra, hogy az anyaországaikban tanuljanak, az antidiszkriminációs irányelvek pedig jogi védelmet biztosítanak számukra. Emellett az Európai Parlament fórumot kínál a problémák felvetésére, így lehetőség nyílik az ügyek uniós szintű képviseletére is. Mindezek olyan eszközök, amelyek hozzájárulnak az őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek megmaradásához. Még akkor is, ha ennél sokkal többet és jobbat szeretnénk.

Egy számomra biztos: a szuverenista és nacionalista politikát zászlajára tűző erőktől sok jóra nem számíthatnak ezek a kisebbségi közösségek. A „patrióta fordulat” után nem az lesz a kérdés, hogyan érhetünk el további közösségi szintű eredményeket – hanem az, hogy egyáltalán meg tudjuk-e őrizni az eddig elért eredményeket.

---

Ha beszállnál a vitába, keress minket a gemisthu@protonmail.com címen!