A jó bürokrata, aki alatt lassan bekékül Ausztria

Servus aus Wien! Egy éve még mindenki attól fázott az akkor is jegesen hideg Bécsben, hogy Herbert Kickl személyében jön Ausztria első szélsőjobboldali kancellárja. Tavaly január elején az első tüntetés is lezajlott a kancellária épülete előtt az esetleges új kormány ellen, de aztán a történelem gyors fordulatot vett: Ausztriát jelenleg Christian Stocker néppárti kancellár személyében egy esztétikailag és munkastílusában is igazi szürke hivatalnok vezeti – a szocdemekkel és a liberálisokkal összebútorozva, akiket leginkább éppen a Kickltől való félelem tart még mindig össze. A közhangulat azonban nem igazolja vissza a zajtalan kormány első aprócska sikereit – elsősorban az államháztartási hiány visszaszorításában jeleskedik a három párt. Tud-e pozitív fordulatot venni a kormány megítélése? És hogyan áll az FPÖ azután, hogy Kickl egy éve végül nem akart mégsem kancellár lenni? Erről lesz ma szó, jó olvasást!

Népszerűtlen hivatalnokkormány, megtörhetetlen FPÖ

Egy évvel ezelőtt Ausztria karnyújtásnyira állt egy szélsőjobboldali kancellártól: miután a konzervatívok, szociáldemokraták és liberálisok első nekifutásra nem tudtak összehozni egy kormányt, Alexander Van der Bellen államfő a Szabadságpárt (FPÖ) elnökét, Herbert Kicklt bízta meg kormányalakítással. Történelmi napok voltak ezek, a bécsi társasági életben nem volt más téma, mint hogy mit is jelenthet majd „a fasizmus“ a gyakorlatban. Ausztriának soha nem volt még szabadságpárti kancellárja – még kormányalakítási felkérést se kapott korábban sohasem FPÖ-s politikus –; ráadásul Kickllel az FPÖ legradikálisabb szárnya jutott volna hatalomra. Soha ennyire oroszpárti, EU-ellenes és rendszergyűlölő nem volt az FPÖ, mint a mostani.

Kickl a konzervatív Néppárttal tárgyalt – a Néppárt szerint nem éppen a legnagyobb intenzivitással, alig jelent meg a közös tárgyalásokon, mintha kezdettől fogva az lett volna a célja, hogy elitellenességében a kancellári tiszt és felelősség meg ne zavarja. Februárban végül visszaadta a kormányalakítási megbízást – a bécsi elit pedig fellélegzett. A konzervatívok (ÖVP), szociáldemokraták (SPÖ) és liberálisok (Neos) ismét nekiálltak tárgyalni egymással – ezúttal gyorsabban és sikeresebben.

A kormányt azonban a mai napig is csak egyetlen cél tartja össze: hogy Kickl kormányra kerülését megakadályozzák. Bécsben azonban sokan azt mondják: nem az az igazi kérdés, hogy lesz-e Kickl kancellár – hanem az, hogy mikor.

Az FPÖ továbbra is toronymagasan vezeti a közvélemény-kutatásokat: noha kicsit visszaesett az őszi 40 százalékról, de 35-37 százalék még mindig a szélsőjobboldali pártot ikszelné. A konzervatív Néppárt 21 százalékot ér jelenleg, a szociáldemokraták (SPÖ) a harmadik helyről nem tudtak kijönni, és már a 20 százalékot se érnék el. A liberális kormánypárt, a Neos és az ellenzéki Zöldek tartják a 9-11 százalék közötti eredményüket. Kickl már a kancellárjelöltek között is a legnépszerűbb: ha az osztrákok közvetlenül választhatnák kancellárjukat, az FPÖ elnöke 32 százalékot kapna, míg a jelenlegi kancellár, az ÖVP-elnök Christian Stocker csak 13 százalékot.

A jó bürokrata

A Christian Stocker vezette konzervatív-szocdem-liberális kormány az első egy évét nagyobb csörték nélkül élte túl – noha számos megszorítást kellett véghezvinnie. Miközben a megszorításokban – az ország nagy államadóssága és költségvetési hiánya miatt – a kormánypártok egyetértenek – sőt, az ezeket levezénylő szocdem pénzügyminiszter még népszerű is –, a beígért reformokban még nem tudtak megegyezni. Ugyanis éppen ezen a téren szembeötlőbbek az ideológiai különbségek: az ÖVP adókat csökkentene, de nem nagyon nyúlna az igen költséges föderatív államszervezethez (elvégre az ÖVP támaszai a tartományok és a hivatalnokok), az SPÖ többet osztana újra, a Neos pedig radikálisan karcsúsítaná az államigazgatást.

Az ideológiai ellentétek és költségvetési nehézségek ellenére a Stocker-kormány alapvetően zajtalanul és olajozottan működik. Ennek egyrészről persze az az oka, hogy egyik koalíciós partner sem érdekelt előrehozott választásokban – az FPÖ-től való páni félelem fegyelmezettséget eredményezett. Másrészről Stocker ideális kancellár egy többpárti kormány élére: a politikusnak nincsenek komoly ambíciói, nem nagyon szeret szerepelni, egész lénye még azon világot idézi, amikor a politikusok nem slimfit-öltönyben bohóckodtak Tiktokon.

Christian Stocker a kancellári irodában. Fotó: Christian Stocker / Facebook

A vidéki ügyvéd igazi jó hivatalnok: az ügyeket jól ismeri, a konfliktusokat diplomatikusan kezeli, a csendes, zárt ajtók mögötti kompromisszumokat jobban kedveli, mint a hangos magamutogatást és vitákat.

A koalíciós békét az is garantálja, hogy Stocker se maga, se az ÖVP számára nem akarja ellopni az egész show-t – mindegyik partnerpártnak hagy témákat, ahol kiélhetik magukat és sikereik is lehetnek. Gyakorlatilag a három kormánypárt megegyezett abban, hogy az egyes területeken akkor is szabad kezet kapnak, ha nem is értenek egyet – azaz nem a másik tárcáját kommentálják, hanem a saját minisztériumi ügyeiket viszik. Az ÖVP ekként szigorítja a bevándorlási, visszatoloncolási és családújraegyesítési szabályokat, betiltja a muzulmán fejkendőt az iskolákban (az SPÖ és a Neos csendben tűri ezt); a Neos elsősorban a külpolitikában éli ki magát (bár azért a semlegességet ők se merik kétségbe vonni, még ha a Neos köreiben sokan szimpatizálnának is a NATO-tagsággal); az SPÖ a pénzügyi megszorításokat igyekszik szociálisan levédeni – bár talán az SPÖ-nek kell a legtöbb kompromisszumot lenyelnie, elvégre a másik két kormánypárt jobboldali.