Dániának és az EU-nak köszönjük, de inkább ne segítsenek!

Jó reggelt, jó hétfőt, meglepő módon július közepén még mindig nincs uborkaszezon, és nemcsak Magyarországon nincs, ahol kampányindítót tartott a Tisza Párt, hanem az épp a 30%-os amerikai vámokon rágódó Brüsszelben, a magyar kormány megszívatásán gondolkodó Koppenhágában, a megszorításokat tervező és a gyűlöletbeszéden vitatkozó Bukarestben, a népirtásra emlékező Srebrenicában és a szerb sajtóban, az erről botrányba fulladó módon vitázó Berlinben, a Thompson-koncert utóhatásait feldolgozó Zágrábban, és pláne nincs Pristinában, ahol 46-odszorra sem tudott megalakulni a februári választás óta a koszovói parlament. Jó olvasást, van mit: ez akár a szlogenünk is lehetne, mint a Za dom spremni a HDZ-nek.

---

Dániának és az EU-nak köszönjük,
de inkább ne segítsenek!

Orbán Viktor magyar kormányfő és Mette Frederiksen dán szociáldemokrata miniszterelnök 2022-ben. Fotó: az Európai Tanács sajtószolgálata

Lelkesen számolt be róla a magyar sajtó kormányfüggetlen része, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét július elsejével átvevő Dánia felpörgetné a 7-es cikkes eljárást Magyarország ellen. Ez az a mechanizmus, amely az EU alapértékeinek (demokrácia, jogállamiság, alapvető jogok) rendszerszintű és súlyos megsértése esetén végső soron az adott tagállam szavazati jogának felfüggesztését is lehetővé teszi. Jogászként az EU-n belüli jogállamiság és ennek kikényszerítése – például a 7-es cikkes eljárás vagy pénzügyi szankciók útján – a fő kutatási területem már vagy tíz éve, úgyhogy akár örülhetnék is neki, hogy végre történik valami az immár egyetlen folyamatban lévő 7-es cikkes eljárással. Azonban a legújabb fejlemények sajnos nem adnak okot az elégedettségre, sőt, kifejezetten bosszantóak.

A hetes cikkes eljárás, amivel eddig mindig nagyon ráértek

A dolgot eddig nem kapkodták el: az eljárás 2018 óta, csaknem hét éve folyamatban van Magyarország ellen, és gyakorlatilag semmi eredménye nem volt. Néhányszor ugyan meghallgatták az aktuális magyar igazságügyi vagy EU-s minisztereket az Európai Unió Tanácsában, de még odáig sem jutott az eljárás, hogy az alapértékek megsértésének a puszta „veszélyéről” való szavazást egyáltalán napirendre vegyék. És ez még csak az első lépés lenne, utána jönne az értékek megsértésének a kimondása egyhangúsággal az állam- és kormányfők részéről az Európai Tanácsban, és csak ezután egy külön harmadik körben a döntés a szankciókról.

Ok pedig lett volna az eljárás folytatására bőségesen (könyvet is írtam róla, ha valakit érdekel), még akkor is, ha csak a 2018-as (megkésett) eljárásindítás óta eltelt időt nézzük: az önkormányzatok további gyengítése és szelektív szívatása például a covid ürügyén bevezetett speciális gazdasági övezetekkel, a médiapluralizmus tovább nyírása, különösen vidéken, az egyetemi autonómiába való beavatkozás az állami egyetemek nagyrészének közérdekű vagyonkezelő alapítványokba szervezésével, a politikailag befolyásolt csúcsbíróságok további erősítése a bírósági rendszerben, és persze a gigantikus korrupció. Nem is beszélve a legfrissebb, tényleg már nyílt autokráciába illő fejleményekről: a Pride arcfelismerő szoftverezéssel övezett betiltásáról és az átláthatóságinak nevezett ellehetetlenítési törvényjavaslatról. Annak ellenére, hogy ezekből végül (eddig) nem lett semmi – hiszen a Pride-ot megtartották, ráadásul rekordszámú résztvevővel, akiket nem is fognak megbírságolni, és egyelőre (átmenetileg?) az átláthatósági/ellehetetlenítési törvénytől is visszatáncoltak –,

már az erre vonatkozó jogi keretek megteremtése is elképzelhetetlen egy valódi demokráciában.

Az Európai Bizottság inkább az EU-s pénzek eurómilliárdjainak felfüggesztésével próbál (jogilag részben aggályos módon, és mindeddig eredménytelenül) nyomást gyakorolni a kormányra jogállamisági ügyekben, azonban a más jellegű szankciókra is lehetőséget adó 7-es cikk felmelegítése nem került komolyan napirendre. Az EU-elnökséget júliustól átvevő szociáldemokrata dán kormány (amelynek egyébként a keményvonalas migrációellenesség közös pontja a Fidesz-kormánnyal) viszont elszánt az ügyben, legalábbis ilyen szellemben nyilatkozott a dán EU-ügyi miniszter.

A legrosszabbkor akarják felpörgetni

Ha egészen idáig hét éven keresztül nem volt fontos a megindított 7-es cikkes eljárás folytatása, akkor a lehető legrosszabb időzítés ezt pont most, a választás előtt kilenc hónappal belengetni: egy olyan parlamenti választás előtt, aminek az utóbbi hárommal szemben valódi tétje is van, hiszen érdemi esély mutatkozik a Fidesz leváltására. Főleg úgy, hogy a nyilatkozatában a dán EU-ügyi miniszter, Marie Bjerre nem is próbálja leplezni, hogy a kontextus az ukrán EU-csatlakozásban keresendő. Mint mondta, mindenképp szeretnének az ügyben előrelépni (Magyarország ugyanis eddig blokkolta az érdemi csatlakozási tárgyalások elkezdését), és ehhez „minden politikai és gyakorlati megoldást” megfontolnak.

Az egyik ilyen megoldás ugye az volna, ha a 7-es cikkes eljárásban felfüggesztik Magyarország szavazati jogát, és így Orbán nem tud a csatlakozási folyamatban tovább vétózni. A másik az, ha a magyarok a 2026-os választáson leváltják Orbánt. Mindenesetre a kettő között érzek némi feszültséget: közel sem biztos, hogy az egyik (a 7-es cikk felmelegítése) elősegíti a másikat (Orbán leváltását). Sőt.

A kormányzati propaganda már most is mindent arra tett fel – jobb ötlete nem lévén –, hogy Magyar Pétert „Brüsszel” és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök embereként fesse le. Az mindegy, hogy ennek nagyjából semmilyen ténybeli alapja nincs, hacsak azt nem vesszük annak, hogy Magyar és a tiszások abban az EPP-ben ülnek, ahonnan a Fideszt négy évvel ezelőtt rúgták ki (saját olvasatukban „önként távoztak”).

És még mi lesz akkor, ha az EU újra előveszi a 7-es cikkes eljárást! A legnagyobb ajándék lenne ez a kormányzati propagandának a kampányban. Lehet akkor majd mondani, hogy „látjátok, mi megmondtuk, Brüsszel annyira be akarja venni Ukrajnát (és a háborút) az EU-ba, hogy még el is hallgattatna minket, elvéve a vétójogunkat”. És persze ki más lenne ezért Magyarországon a hibás, mint „Brüsszel Peti”, „a magyar Zelenszkij”. Bármennyire ostobák és légbőlkapottak ezek a kampányok, továbbra sem becsülném alá őket, ráadásul van egy aggasztóbb forgatókönyv is, amit a Fidesz bedobhat a 7-es cikk folytatásának esetén: ha nyíltan felvetik a huxit lehetőségét.

Mondjuk az, ha a 2026-os választás egy kvázi huxitnépszavazássá lenne átkeretezve, óriási politikai kockázatot jelentene a kormány számára. Viszont abból, hogy idővel se pénzt nem kapunk az EU-tól (márpedig úgy tűnik, az Európai Bizottság hosszabb távon és nagyobb volumenben tervez a pénzek jogállamisági kritériumokhoz kötésével), se szavunk nem lesz ott (ha megszavazzák a szankciókat a hetes cikkes eljárásban), logikusan következne egy ilyen reakció.

Főleg, ha még rátesznek egy lapáttal mondván, hogy „ezeknek a háborús Ukrajna kell, nem mi, büszke szuverén magyarok”. A közvélemény ugyan jelenleg masszívan EU-párti, tehát a huxit belengetése lehet nagy öntökönszúrás a Fidesznek és felhajtóerő a Tiszának, de az EU megítélése gyorsan változhat, pont a pénz és beleszólás elvesztése (vagy annak közvetlen lehetősége) miatt. Ráadásul az is elképzelhető, hogy a huxittémát kiszervezik a Mi Hazánknak, akik így a Fidesztől és az EU-tól egyaránt berzenkedő szavazókat elhappolhatják. Szóval személy szerint nyugodtabb lennék, ha az EU-ból való kilépés egyáltalán fel se vetődne a kampányban (meg máskor sem).

Nulla haszon vs látható kockázat