Mit tanulhatunk Boris Palmertől?

Múlt héten a német fősodrú médiát bejárta a hír, hogy a majd’ százezer lakosú baden-württembergi Tübingen főpolgármestere, Boris Palmer a NER-es janicsárképző, a Mathias Corvinus Collegium színpadán fog fellépni. Kapott is hideget-meleget a német woke elittől, hogy egy ilyen fellépéssel legitimálja Orbán rendszerét a német zöldpártből nemrégiben kilépett politikus. A szokatlan gondolatairól, intellektuális kekeckedéseiről, a polkorrekt beszédmód elutasításáról és a fennálló politikai diskurzust folyton megkérdőjelező magatartásáról híres Palmer azonban mindenkit meglepett az előadásával: a minden politikai törésvonalat józan gondolkodással áthidaló beszédre senki sem számított. Nemcsak a nézőközönségét lepte meg vele, hanem példát mutatott a német politikusoknak is, hogy miként is lehetne nagyobb megértéssel viszonyulni a magyarországi fejleményekhez. 

A Gemišt-olvasóknak nem nagyon kell bemutatni Boris Palmer munkásságát, hiszen jó ideje beszámolunk fordulatos történeténetének mérföldköveiről. Bár a covid elleni oltás mellett kiállt – már csak azért is, mert az egyiket Tübingenben fejlesztették, igaz, EMA-engedélyt a CureVac nem kapott, háborgott is akkor emiatt egy sort Palmer –, de a lockdownt a belvárosi kereskedők érdekében a lehető leghamarabb feloldotta városában, a pártja által hallgatólagosan támogatott merkeli menekültpolitika ellen pedig könyvet is írt. A szolgálati autó helyett szolgálati e-biciklivel járó, az elviteles ételeket-italokat brutálisan megadóztató, fűthető kerékpároshidakat építtető Palmer vezette Tübingen igazi zöld sikersztori, nem csupán a klímavédelemben (regnálása alatt 40%-kal csökkent a tübingeniekre jutó fejenkénti CO2-kibocsátás), hanem a körkörös gazdaságra való áttérés és az integrációs folyamatban is tud olyan sikereket felmutatni, amelyet más zöld településvezetők is csak irigyelnek, mindezt úgy, hogy mindezt gazdaságilag egyáltalán nem sínyli meg, ellenkezőleg, évről évre rekordokat dönt Tübingen helyi iparűzési adóbevétele. Igaz, eleve gazdag városról van szó.

A még a német balliberális-zöld kultúrkör heti Bibliája, a Spiegel által is klímastrébernek nevezett, pragmatikus lokálpatriotizmusát az ideológia kedvéért beáldozni nem hajlandó Palmer a német zöld-balos elit woke kultúrájával szemben többször felszólalt: ez csípte a párttársai szemét. Nem tudtak mit kezdeni azzal a kettősséggel, hogy miközben négercsóknak nevezi a négercsók süteményt, egy szír menekültből is lehetett az ő körzetében polgármester. A pártelit legnagyobb gondja azzal volt, hogy Palmer nem volt képes fegyelmezett párttagként viselkedni, nemcsak rendre kibeszélt onnan, de az érdes, beszólogató stílusán sem finomított, kapott abból transznemű, menekült, politikai ellenfél és párttag is. Palmer azt hihette, zöld eredményei feljogosítják arra, hogy különcködjön. A folyamat végül szakítással végződött, de Palmer a formális kilépés előtt még abszolút többséget szerzett a tübingeni választás első fordulójában – felfüggesztett párttagsággal, függetlenként, úgy, hogy még a pártja is jelöltet állított ellene. Idén nyár elején aztán egy zsidózós-négerezős-holokausztozós botrányba keveredett, aminek hatására Palmer kilépett a zöldektől, mielőtt kitessékelték volna, ő maga pedig elnézést kért mindenkitől, majd

egyhónapnyi szünetet vett ki, hogy impulzív hajlamait kezelje. Azóta megnövesztette a szakállát, a német médiában csak helyi ügyekről igyekszik beszélni, de úgy, mintha elnyerte volna Buddha nyugalmát és bölcsességét.

Az MCC meghívását is csak a véletlenek közjátékaként fogadta el, hiszen mint kiderült, amikor Palmer le akarta csekkolni a kormányközeli intézményt, a neki arról pozitívan nyilatkozó professzor összetévesztette azt a Corvinus egyetemmel. Ha már így alakult, láthatóan élvezte a meghívás körüli médiafelhajtást és bölcsen élt is a lehetőséggel, új színt és hangnemet behozva az egyre silányuló magyar-német kapcsolatokba.  

Az előadásra megjelent jól öltözött snájdig közönségből áradt a NER intellektuális elitjének életérzése. Az MCC-s professzorok mellett helyet foglaló Schmidt Máriából is sütött, hogy ott és akkor arra várnak, hogy valaki jól beszóljon a nyugati woke értelmiségnek a szokásos Fidesz-módi szerint. A Mandiner beharangozójából sokan úgy értelmezték, hogy a menekültekkel kapcsolatos problémákkal mindig őszintén szembenéző Palmer majd jól felmondja az altrightos migránsellenes szólamokat. Palmer az előadását úgy kezdte, hogy egyes szám első személyben elmondta azon szír származású polgármester történetét, aki a háború elől menekülve kapott lehetőséget a németektől, és pár évvel később, ma már egy őssváb falut vezet.

Értetlenség ült ki az arcokra, a szinkrontolmács hangja is lehalkult, és szavakat félszegen elnyelve ültette át magyarra az MCC-ben szokatlan migránssimogató Palmer németül elhangzó gondolatait. Itt már el is vesztette a sváb polgármester a fejét minderre erősen rázó Schmidt Máriát, aki sebtiben elhagyta a termet. 

Palmer arra tanította a javarészt intellektuális fröcsögésre szoktatott hallgatóságát, hogy a különböző állásponttal rendelkezők párbeszéde nem abban áll, hogy azt kérjük számon a partneren, amit amúgy is gondolunk a világról, hanem hogy kérdésekkel próbáljuk megérteni a másik felet. Palmer felvetette, hogy nekünk, magyaroknak is el kellene gondolkodnunk azon, hogy biztos minden helyes-e a magyar menekültpolitika irányvonalát illetően, ha még az új uniós migrációs paktumban lefektetett, nagyjából háromezer, valóban rászoruló emberen sem képes egy keresztény ország segíteni.

Így szervezné ki az EU a piszkos munkát afrikai diktátoroknak

A német döntéshozóknak azt a kérdést szegezte, hogy mégis miért gyűlölik Orbán menekültpolitikáját, amikor Erdoğannal különalkut kötött Merkel kancellár arról, hogy a törökök tartóztassák fel a balkáni útvonalon északnyugat felé tartó embereket: a fémből készült kerítés miért erkölcstelenebb Ásotthalomnál, mint az észak-afrikai spanyol enklávéban, Ceutánál? Miért kell egy egész országot a sárba döngölni, csak mert bizonyos kérdésekben nem értenek egyet a vezetők?

A német zöldek kritikájára és menekültellenes szólamokra váró, főként jobboldali beállítottságú budapesti közönség nagyon felhúzta a szemöldökét meglepetésében, amikor Palmer érdekes párhuzamot húzott korunk két fő szellemi áramlata, a balos woke és az jobbpopulista altright között: szerinte mindkettő kirekesztő.

A woke felülről, az elit felől lehetetleníti el a paradigmájukat megkérdőjelezőket a cancel culture módszereivel: kipellengérezéssel, elhallgattatással és állásukból való elbocsátással. Bár szerinte is sokszor a jószándék és a bolygó megmentése vezeti a woke kultúrkör tagjait, ám elkövetik azt a hibát, hogy a demokratikus vitát negligálják és önhatalmúan eldöntik, hogy a társadalomban mi helyes és helytelen.

Az altright pedig azt mondja meg a származás, a kultúra és a nemi önidentifikáció alapján, hogy ki lehet része a népnek és ki nem. Palmer szerint az egyre nagyobb távolság a két világ között lehetőséget ad arra is, hogy egymás türelmes meghallgatására épülő érdemi párbeszéd indulhasson el. Stigmák és tabuk nélkül kellene kényes témákról beszélni, hiszen ez hozhatja el csupán a közös megértést. Ő is őszintén elmondta, hogy bár jócskán van még, de egyre kevesebb a probléma a befogadott menekültekkel, akinek a fele már munkába állt. Azon lehet vitatkozni szerinte, hogy ez sok-e vagy kevés.

A futsaldiplomácia nagyhatalmaknak való beszólogatásra épülő stílusához szokott magyar úri közönség se kiköpni, se lenyelni sem tudta azt, amikor

Palmer felhozta a meghívása körüli hercehurcát. Szerinte az is erőteljesen jelzi Magyarország és az MCC reputációs krízisét, hogy őt magát politikai deresre húzták Németországban, amiért elfogadta a meghívást. Szerinte érdemes lenne elgondolkodni a magyaroknak azon, hogy miért is van az, hogy egy külföldinek reputációs árat kell fizetni azért, ha eljön az országba előadni.

Az előadás után kérdező MCC-s professzorok mintha meg sem hallották volna a másik szempontjaira nyitott párbeszédre való felhívását Palmernek, és a megszokott gondolatviláguk akolmelegéből kiszólva kértek számon Palmeren a volt pártja háborút támogató álláspontját és a feminizmussal szemben álló iszlám kultúra védelmezését, amiket amúgy ő maga is kritizálni szokott. A tübingeni intellektuális provokátor olyan játszi könnyedséggel és finom eleganciával kezelte a provokálásokat a nézőközönségből, hogy jópáran észre sem vették, hogy épp beszólt nekik a színpadról: a saját nézőpontjukból ki kell jönniük, ha meg akarják érteni a másikat.     

Az egyetnemértés kultúrája friss szellőként hatott a magyar közéleti posványban. A DPA német állami hírügynökség, amelynek cikke az előadás előtt nagy vihart kavart a német sajtóban, a budapesti fellépés után már nem tudta beskatulyázni Palmert. Volt olyan Kutyapárt-szimpatizáns, aki arról panaszkodott, hogy ő azt hitte, a német Tucker Carlson előadására jön, és majd jól tud háborogni alatta, de a tübingeni politikus elvette az örömét, és inkább elgondolkodtatta, mintsem felháborította. 

Palmer az előadása után pár partikuláris zöld szereplővel (Schiffer András, Keresztes Lóránt, jómagam) is találkozott, hogy jobban megismerje a magyar helyzetet. Inkább kérdezett, mintsem monologizált. Leginkább arra volt kíváncsi, hogy mi hívta életre a magyar zöldeket 2008-ban, és miért szakadt ketté az LMP 2012-ben. A NER-es korrupció kérdéskörében megértette, hogy a legális intézményesített korrupcióval direktben nem tud nagyon mit kezdeni az Európai Bizottság. Schiffer feszegette a viszonyát az alakulófélben lévő Wagenknecht-párthoz, de Palmer kerek-perec megmondta, hogy bár az elitkritikában és woke stílusú politika elutasításában egyetértenek, de a Sahra Wagenknecht által képviselt oltásellenesség és oroszbarát magatartás miatt nem lesznek egy pártban a jövőben sem.

Baloldali néptribun és liberális jobboldaliak a woke erők ellen

Kérdezgetett minket is, hogy milyen zöld eredményeket tudott elérni Budapest zöld főpolgármestere, de a zöld látványpolitizáláson túl csak részeredményekről, és visszalépésekről tudtunk neki beszámolni. Komoly fejjel viccelődve nekiszegeztem a kérdést, hogy ha Temesvárt is fel tudta virágoztatni egy német állampolgárságú polgármester, akkor Palmer megpróbálkozna-e Budapest vezetésével, de csak egy kacaj volt a válasz. Meglepő számomra, hogy

sem a zöld főpolgármester, sem az LMP hivatalos képviselői nem fogadták. Az MCC szervezte a programját, és bár kérdésemre jelezte Palmer, hogy szívesen találkozna Karácsony Gergellyel, de valahogy nem kapott utána a főpolgármester stábja.

Szerintem attól félnek, hogy elesnek az egyre gyengülő német zöldek anyagi és politikai támogatásától, ha egy renegáttal tárgyalnak hivatalosan. Pedig volna mit tanulniuk Palmertől. Nem csupán a sikeres zöld városvezetés kézzelfogható megoldásai, hanem az ideológiai barikádokat semmibe vevő, a gyakorlati politikára koncentráló hozzáállása lehet példaértékű a szétaprózodott magyar zöldeknek. 

Balról jobbra: Vágó, Floki, Schiffer, Palmer. Fotó: Boris Palmer / Facebook

A politikai kultúraváltás – minden új szereplő (LMP, Momentum, Kutyapárt) által szorgalmazott, majd a mindennapok csetepatéi miatt kútba dobott – projektje ilyen puha változásokon keresztül mehetne végbe. Hogy miként viselkednek egymással a közszereplők és döntéshozók, az példát mutat a társadalom egészének.

A Palmer által megmutatott őszinte odafordulás a másképp gondolkodókhoz példaként állhatna a mindennapos közéleti vitákban mindannyiunk előtt. Hogy ne egyből elítéljük a másikat, hanem értsük meg az érveit és tények alapján vitatkozzunk vele. Ha megfogadnák a magyar és német politikai aktorok Palmer tanácsait az egymásfelé nyitásról és az előítéletektől mentes demokratikus vitáról, akkor mindenki magában keresné a változás első lépését. (Palmer azóta posztolt a magyar családpolitikáról, az orosz gáz iránti függésről és a migráció elutasításának magyar okairól is, megállapítva, hogy Budapesten utánajárva a dolgoknak hirtelen minden sokkal bonyolultabb és izgalmasabb, mint az a médiából lejön, ezzel a hiteles információkra láthatóan kiéhezett kommentelők hálás köszönetét kiváltva.)

Ez esetben nem csupán a német-magyar kapcsolatok mozdulnának el a holtpontról, hanem a német woke elit is kezelni tudná a választók AfD-támogatásban manifesztálódó ellenérzéseit. És talán a magyar közélet is kiszabadulhatna az Orbán-centrikus világkép intellektuális rabságából.