Vučić még eldöntheti, lesz-e belőle Milošević

A szerb világ vezetői Orbán Viktorral ellentétben nem tehetik meg, hogy a horvát tengerparton nyaraljanak. Egyrészt mert Aleksandar Vučić és a médiája évekkel ezelőtt szabályosan lejáratókampányt indított minden olyan ellenzéki ellen, aki augusztusban, a horvátországi szerbek 1995-ös kiűzésének évfordulója környékén pont az egykori (és a szerb kormánysajtót olvasva azt hihetnénk, hogy egyben mostani) ellenséghez utazott pénzt költeni, másrészt meg mert egyszerűen nem érnek rá. Vučić Belgrádban a tüntetéseket és az utcai erőszakot kell kezelje, végre eldöntve, hogy hatalmon maradása megér-e akár egy polgárháborút is, Milorad Dodik Banja Lukában pedig azzal a dilemmával szembesül, hogy a szeparatizmus mártírjaként nyugdíjba vagy a politikai öngyilkosságba meneteljen-e. A mai hírlevél elsősorban Szerbiáról szól (Dodikról majd később, ha az ellenzéke képes lesz megegyezni), de szót ejtünk azért a német kancellár nemrég felröppent ötletéről is, amellyel mentesíteni kívánja az EU-t Ursula von der Leyentől. Szóval jó olvasást, szokás szerint van mit.

---

A polgárháború szélére került Szerbia?

– ezt kérdeztem chaten pár ismerőstől, aki vagy ott él, vagy régóta foglalkozik a térséggel. Senki sem mondta, hogy oda került, csak azt, hogy igény lenne rá.

Az utóbbi hetekben szintet léptek az eredetileg a tavaly november 1-jei újvidéki tragédiát követően kezdődött tiltakozások – aki ránéz a szerb lapok reggeli címlapjaira, esti-éjszakai balhékról, rendőri erőszakról, betört ablakú pártirodákról, letartóztatásokról olvashat. A tavaszi tömegtüntetéseket szervező egyetemisták ugyanis jobb híján nyíltan beleálltak abba, hogy miután a nyáron kezdődött blokádok túl nagy eredményt nem hoztak és a kezdeti lendület is elfogyott, a polgári engedetlenségnek akár erőszakosabb formáit is leokézzák.

Mindezt egy olyan augusztus elejei időpontban, amikor sokan attól tartottak, hogy ha már a „Szerbiából kiszakadni akaró Vajdaság” kártyát nem tudták kijátszani, a többségében bosnyákok lakta dél-szerbiai Szandzsákban a hatalom figyelemelterelésként etnikai konfliktust akar provokálni azzal, hogy magukat rendőrnek kiadó biztonsági őrökkel éjszaka kidobatta az ott is blokád alá vett egyetemről a hallgatókat, majd Aleksandar Vučić szerb elnök azzal vádolta meg a részben a kormányban is ülő bosnyák pártokat, hogy miközben tartják a markukat a szegény régiójukra hivatkozva és a pénzt az ő jóindulata miatt meg is kapják, a „szélsőséges szavazótáboruk” miatt „szerbellenes” politikát támogatnak.

A szikra egy augusztus 12-i, egyetemisták által szervezett verbászi tüntetés volt, ahol a kormányzó Vučić-féle Szerb Haladó Párt helyi irodája előtt gyűltek össze az emberek, mígnem a pártirodából rájuk támadtak tűzijátékokat lőve, köveket dobálva. A rendőrség hirtelen nem is tudott mit kezdeni a helyzettel, az totális káoszba fulladt, a zavargások hajnalig tartottak, majd utána csak a tüntetők oldaláról vettek őrizetbe embereket – a kormánynak egy szava nem volt az eleinte békés tüntetőket ért támadásra. A verbászi videók virálissá váltak, köszönhetően az egyetemistáknak is, az embereket másnap nem lehetett megállítani a pártirodák felé, nem volt olyan nap, hogy ne azzal lettek volna tele a hírek, hogy épp hol törték össze azok ablakait.

Volt honnan kiindulniuk a hallgatóknak: márciusban még arról nyilatkoztak nekem Belgrádban, hogy higiéniai okokból a pártpolitikától inkább távoltartják magukat és ugyanolyan távolságra helyezkednek el az ellenzéktől és a kormánytól. Május elején látva az addigi stratégiájuk eredménytelenségét – elvégre érdemi változásnak még csak a jele sem mutatkozott a rendszerben – már előrehozott választásokat követeltek és egy saját, a létező ellenzéket is elsöprő lista állításáról kezdtek el vitatkozni. (Úgy tudni, ezt azóta is szervezik, párt lesz, és már állítják össze annak programját.) Június 28-án, Szent Vid napján a belgrádi tüntetést követően zöld utat adtak a polgári engedetlenségnek, az emberek országszerte decentralizáltan utakat zártak le, egyiket a másik után, macska-egér játékot játszva a rendőrséggel a falvaktól a nagy csomópontokon keresztül a külvárosokig. Most pedig, a verbászi esetet követően egyenesen a barikádokra vonulnak – mutatva, hogy komolyan gondolják.

Pontosabban fogalmazva: azok, akik eddig is ezt tették, ezentúl megkapják a tüntetéseket szervező egyetemisták kóserpecsétjét is, mondván csatlakoznak ehhez ők is, az ellenállásnak ez a legújabb, leghatékonyabbnak tartott eszköze szerintük is. A tüntetések ugyanis egyre inkább össznépi demonstrációk ma már, még ha csak a szerbek 20%-a állítja egy friss kutatás szerint, hogy amikor teheti, aktívan részt is vesz rajtuk. A cél a szerb rendőrségtől és a hatalomközeli verőlegényektől eleve nem idegen brutális erőszak kiprovokálása, és a hatalom belső összeroppantása lehet – hogy aztán erre mutogatva lehessen egyrészt a morális fölényt bizonyítani, másrészt külföldön mutogatni, mennyire vállalhatatlan a nyugat kedvenc balkáni diktátora.

A játékban a hatalom is partnernek mutatkozott: a szerb kormány annak a lehetőségét látta ebben, hogy a médiákban a csőcselék képét mutogatva lesz elég társadalmi legitimációja a mára az eredménytelenségük miatt sokakat idegesítő tüntetések és blokádok végleges leverésére – pláne mivel a nyári szabadságolások alatt tényleg csak a legkitartóbbak mennek utcára, akik kevesebben is vannak, az ellenállási gócpontokkal könnyebb tehát leszámolni. Családosok és bölcsészhallgatók helyett egyre inkább olyanokat lehetett látni a felvételeken, akik fociultrákként vagy szélsőjobbos verőlegényekként harcedzettebbek és nem ijednek meg sem a gumibottól, sem a könnygáztól, azaz a játék az elejétől fogva kétesélyes volt.

A hatalom célja a társadalomnak a megszokott nihilbe való visszasüllyesztése, hogy ősztől ne legyen már kedvük kimennie az embereknek az utcára – úgy kalkulálhattak, hogy a nyugatnak sem prioritás, hogy Szerbiában demokratikusabb rendszer jöjjön a lítiumot az autóiparuknak odaígérő Vučićék helyére.

Tény: pár elszórt nyugati balos és zöld hangot leszámítva alig érkezett kritika a rendőri erőszakra, mindössze az Európai Bizottság bővítési biztosa aggódott, ami leginkább annak köszönhető, hogy az illető szlovén, élt már közös országban a szerbekkel, beszéli a nyelvet és nem hagyja hidegen, amit lát és hall. Helyi elemzők szerint a kérdés ezért az, hogy Vučić hátországa mennyire stabil, azaz kezdett-e a tavaly óta tartó tüntetések hatására erjedni a hadsereg, a rendőrség, az igazságszolgáltatás.